6.Bejegyzés:Szívdobogás...

 Éreztem,hogy az ébresztő órám csipogása lassan széthasítja a fejem.Lassan felemeltem a kezem majd rávertem egyet a készülékre ami azon nyomban kikapcsolt.Nehézkesen felültem az ágyon majd megpróbáltam mozdítani a lábam.Semmi.Megint megpróbáltam megmozdítani a lábam de ahelyett hogy lábra tudtam volna állni éles fájdalom hasított a lábszáramba és a térdembe.

 Hamar rájöttem,hogy én így sehova se tudok jutni ha nincs olyan kiskocsim amivel az öregek mennek az utcán.Sóhajtva visszadőltem az ágyba.Jókor jött...Legalább ellóghatom valamivel az órákat...Nem kell hallgatnom senkinek se az idegesítő csacsogását....

 De...Miért van hiány érzetem? Elfelejtettem volna valamit?Szerintem semmit...Este bezártam az ajtót.Suliban tegnap a teendőimet elvégeztem.Kivan takarítva a ház.Éhen halni nem fogom,mert még nem üres a hűtő....Akkor mi miatt van ilyen rossz érzésem?Miért érzem magam....Csalódottnak...?

 A napnak a 80% úgy ment hogy csak feküdtem az ágyban tévét lesve,kinézve a fejemből azon gondolkozva hogy mi bajom van lelkileg.Mindenféle felvetésem volt de egyik sem az igazi.Unalmamban mindenféle házi munkát megcsináltam,amilyen állapotban képes vagyok.A padló már csillogott a tisztaságtól de én még mindig szenvedtem az unalomtól.

 Délután körül,mikor már képes lettem volna kiugrani az ablakon hogy legyen valami izgalmas része a napomnak,valaki csöngetett az ajtómon.Ki lehet az ilyenkor?Főleg hétköznap?

  -Mindjárt!-ordítttam majd a lábamat járásra erőszakolva vánszorogtam oda az ajtóhoz.Neki dőlve a falnak fordítottam meg a zárban a kulcsot majd kinyitottam az ajtót.Egyet mondok....Én ilyenre sosem számítottam volna....

  -Szia Yui...-lépet be az ajtómon Tetsu.Csak elkerekedett szemekkel néztem rá mikor elém állt.-Hogy van a lábad?

  -Te meg mit keresel itt?!-néztem rá értetlenül.

  -Gondoltam benézek hozzád...És hoztam a házi feladatot....

  -Ahhh...Ezért sóvárogtam a legjobban...-morogtam magamban bosszúsan miközben a kezembe helyezett egy papírt csomagot.

  -Erre ráírtam az órai munkát és rajta van az egyik lapon a házi is....-magyarázta mit se törődve a megjegyzésemmel.

  -Jól van...Nekem mindegy..-tettem föl a kezem védekezően majd megpróbáltam megindulni a nappaliba.-Bocsi,hogy elzavarnálak de tudod van nekem magán problémá....-fejeztem volna be a mondatot de csak azt vetem észre hogy lassan kezdem elveszíteni újra a hatalmat a testem felett és kezdek előre zuhanni.Szorosan lehunytam a szeme,felkészülve a szekrényajtó találkozását a fejemmel.De mintha megálltam volna az eséssel.Nem éreztem semmit.Csak az hogy valami melegség,erősen körbe fog.

 Ahogy gyorsabban vettem a levegőt valami nagyon ismerős illatot éreztem a levegőben de még is egyben kellemes.De honnan is ismerem ez az illatot?Hol találkoztam vele?

 Óvatosan kinyitottam a szememet,majd mikor leesett hogy mi történt az arcom színe a hajaméval egyenlővé vált.A szívem már a torkomba dobogott és nem tudtam semmit se kinyögni.

 A fejem Kuroko mellkasán pihent amiből rögtön leesett:mielőtt elestem volna,ő biztos gyorsabb volt és időben elkapott.Oké ez hősies meg minden de azért....Ott tartok hogy a szívem kiugrik a helyéről....De miért is reagálok így? 

  -Minden rendben...?-szólalt meg egy kis idő múlva.Megszólaltam volna,de nem jött ki hang a számon.Még egyszer megpróbáltam de semmi,csak vörösen néztem félre,néha-néha beleharapva az ajkamba.Mi ütött belém?Miért nem tudok megszólalni?

 Éreztem,hogy óvatosak tenyerébe fogva az arcom maga felé fordít,hogy jobban lásson.Próbáltam ellenkezni de erőseb volt a karja mint hittem,majd végig nézet rajtam.Az arcom még pirult volt zavaromban de nem szólt semmit még mindig.Idegesítő volt,hogy nem szólalt meg vagy nem tett rám egy megjegyzést.De ő nem ilyen...?

 Az arcán egy halvány mosoly jelent meg mire csak értetlenül néztem rá.Óvatosan megsimította a fejemet majd közelebb hajolt az arcomhoz.
  -Olyan aranyos vagy mikor zavarban vagy...-suttogta halványan mosolyogva miközben az arcomat cirógatta.Csak elkerekedett szemekkel a elbűvölő ég kék tekintetbe.Nem értettem a helyzetet.Nem értettem Tetsuyát...És főleg nem értettem magamat...Hogy mit érezhetek...
 Óvatosan felállított majd segített a szobámba eljutni,majd ott lefeküdtem de még mindig döbbentem figyeltem a fiút.Nem tudom,hogy mi lehet vele...
 Lassan leült mellém majd bekapcsolta a szobámban lévő tévét.Egy ideig váltogatta a csatornákat,majd mire talált egy sport csatornát nyugisan elfeküdt mellettem és a figyelmét.Csak fáradtan sóhajtottam egyet majd én is nézni kezdtem mellette a tévét.Csak a szokásos közvetítések voltak semmi érdekesség.Amitől kezdtem elálmosodni.
 Ahogy lassan körül vett a sötétség éreztem,ahogy valaki erősen magához szorít és mintha soha sem engedne el...De valamiért ez az illetőt én se engedném el oly könnyen....Hallom a heves szívdobogást,ami emlékeztet az enyémre....Halk,megnyugtató ritmus ami egyenesen a mély álomba taszít....Még is...A sötétség körbe ölel még sem félek.....De...Miért érzem...?