6.Bejegyzés:Szívdobogás...

 Éreztem,hogy az ébresztő órám csipogása lassan széthasítja a fejem.Lassan felemeltem a kezem majd rávertem egyet a készülékre ami azon nyomban kikapcsolt.Nehézkesen felültem az ágyon majd megpróbáltam mozdítani a lábam.Semmi.Megint megpróbáltam megmozdítani a lábam de ahelyett hogy lábra tudtam volna állni éles fájdalom hasított a lábszáramba és a térdembe.

 Hamar rájöttem,hogy én így sehova se tudok jutni ha nincs olyan kiskocsim amivel az öregek mennek az utcán.Sóhajtva visszadőltem az ágyba.Jókor jött...Legalább ellóghatom valamivel az órákat...Nem kell hallgatnom senkinek se az idegesítő csacsogását....

 De...Miért van hiány érzetem? Elfelejtettem volna valamit?Szerintem semmit...Este bezártam az ajtót.Suliban tegnap a teendőimet elvégeztem.Kivan takarítva a ház.Éhen halni nem fogom,mert még nem üres a hűtő....Akkor mi miatt van ilyen rossz érzésem?Miért érzem magam....Csalódottnak...?

 A napnak a 80% úgy ment hogy csak feküdtem az ágyban tévét lesve,kinézve a fejemből azon gondolkozva hogy mi bajom van lelkileg.Mindenféle felvetésem volt de egyik sem az igazi.Unalmamban mindenféle házi munkát megcsináltam,amilyen állapotban képes vagyok.A padló már csillogott a tisztaságtól de én még mindig szenvedtem az unalomtól.

 Délután körül,mikor már képes lettem volna kiugrani az ablakon hogy legyen valami izgalmas része a napomnak,valaki csöngetett az ajtómon.Ki lehet az ilyenkor?Főleg hétköznap?

  -Mindjárt!-ordítttam majd a lábamat járásra erőszakolva vánszorogtam oda az ajtóhoz.Neki dőlve a falnak fordítottam meg a zárban a kulcsot majd kinyitottam az ajtót.Egyet mondok....Én ilyenre sosem számítottam volna....

  -Szia Yui...-lépet be az ajtómon Tetsu.Csak elkerekedett szemekkel néztem rá mikor elém állt.-Hogy van a lábad?

  -Te meg mit keresel itt?!-néztem rá értetlenül.

  -Gondoltam benézek hozzád...És hoztam a házi feladatot....

  -Ahhh...Ezért sóvárogtam a legjobban...-morogtam magamban bosszúsan miközben a kezembe helyezett egy papírt csomagot.

  -Erre ráírtam az órai munkát és rajta van az egyik lapon a házi is....-magyarázta mit se törődve a megjegyzésemmel.

  -Jól van...Nekem mindegy..-tettem föl a kezem védekezően majd megpróbáltam megindulni a nappaliba.-Bocsi,hogy elzavarnálak de tudod van nekem magán problémá....-fejeztem volna be a mondatot de csak azt vetem észre hogy lassan kezdem elveszíteni újra a hatalmat a testem felett és kezdek előre zuhanni.Szorosan lehunytam a szeme,felkészülve a szekrényajtó találkozását a fejemmel.De mintha megálltam volna az eséssel.Nem éreztem semmit.Csak az hogy valami melegség,erősen körbe fog.

 Ahogy gyorsabban vettem a levegőt valami nagyon ismerős illatot éreztem a levegőben de még is egyben kellemes.De honnan is ismerem ez az illatot?Hol találkoztam vele?

 Óvatosan kinyitottam a szememet,majd mikor leesett hogy mi történt az arcom színe a hajaméval egyenlővé vált.A szívem már a torkomba dobogott és nem tudtam semmit se kinyögni.

 A fejem Kuroko mellkasán pihent amiből rögtön leesett:mielőtt elestem volna,ő biztos gyorsabb volt és időben elkapott.Oké ez hősies meg minden de azért....Ott tartok hogy a szívem kiugrik a helyéről....De miért is reagálok így? 

  -Minden rendben...?-szólalt meg egy kis idő múlva.Megszólaltam volna,de nem jött ki hang a számon.Még egyszer megpróbáltam de semmi,csak vörösen néztem félre,néha-néha beleharapva az ajkamba.Mi ütött belém?Miért nem tudok megszólalni?

 Éreztem,hogy óvatosak tenyerébe fogva az arcom maga felé fordít,hogy jobban lásson.Próbáltam ellenkezni de erőseb volt a karja mint hittem,majd végig nézet rajtam.Az arcom még pirult volt zavaromban de nem szólt semmit még mindig.Idegesítő volt,hogy nem szólalt meg vagy nem tett rám egy megjegyzést.De ő nem ilyen...?

 Az arcán egy halvány mosoly jelent meg mire csak értetlenül néztem rá.Óvatosan megsimította a fejemet majd közelebb hajolt az arcomhoz.
  -Olyan aranyos vagy mikor zavarban vagy...-suttogta halványan mosolyogva miközben az arcomat cirógatta.Csak elkerekedett szemekkel a elbűvölő ég kék tekintetbe.Nem értettem a helyzetet.Nem értettem Tetsuyát...És főleg nem értettem magamat...Hogy mit érezhetek...
 Óvatosan felállított majd segített a szobámba eljutni,majd ott lefeküdtem de még mindig döbbentem figyeltem a fiút.Nem tudom,hogy mi lehet vele...
 Lassan leült mellém majd bekapcsolta a szobámban lévő tévét.Egy ideig váltogatta a csatornákat,majd mire talált egy sport csatornát nyugisan elfeküdt mellettem és a figyelmét.Csak fáradtan sóhajtottam egyet majd én is nézni kezdtem mellette a tévét.Csak a szokásos közvetítések voltak semmi érdekesség.Amitől kezdtem elálmosodni.
 Ahogy lassan körül vett a sötétség éreztem,ahogy valaki erősen magához szorít és mintha soha sem engedne el...De valamiért ez az illetőt én se engedném el oly könnyen....Hallom a heves szívdobogást,ami emlékeztet az enyémre....Halk,megnyugtató ritmus ami egyenesen a mély álomba taszít....Még is...A sötétség körbe ölel még sem félek.....De...Miért érzem...?

5.Bejegyzés:Zavartság...

 Egy álmos ásítás hagyta el a számat miközben összerogytam a padomon.Ugyan az a unalmas nap amilyen az eddigiek is....Ugyan az a alvós órák amilyen az eddigiek....És ugyan az a idegesítő emberek akik eddig is körül vettek....

 A terem megtelt a diákok fecsegésével és nevetésével.Ahogy szokott....Senki nem balhézott....Még én se tudtam miért...Az esti forgolódások miatt eléggé álmos és nyűgös vagyok a tanárok és a diákok legnagyobb örömére...

 A padról ködös tekintettel körülnéztem a teremben.Kuroko és Kagami előttem beszélgetett szokásukhoz híven.A többi diák vagy a táblát irkálta valami perverz  gondolatot vagy valami hülye káromkodást felrajzolva,vagy tanultak és beszélgettek.

 Utálom az ilyen egyszínű napokat.Minden túl csendes.Semmi sztori amin röhöghetnék...És még szórakoztatni se tudom magam...

 Belefúrtam az arcomat a padomra elhelyezett garbómba.Éreztem,hogy lassan elkezdek álmosodni.Már félig az álom világan voltam mikor valaki megbökdöste a fejemet.

  -Yui...-szólalt meg egy ismerős hang.Álmosan felemeltem a fejem mire újra abba a gyönyörű kék szempárba ütköztem.Megint...Mint eddig is....

 A mostani hétköznapjaim mindig úgy teltek,hogy legalább egyszer belém fúródjon ez a elbűvölő még is oly érzelem mentes tekintett.Mikor megérzem az érintését,olyan mintha egy pillanatra teljesen megfagyna körülöttem a levegő.Nem tudom hogy mit csinálhattam az előtt csak azt érzem,hogy fogja a csuklómat és olyan mintha soha se engedné el....

 Olyan mintha teremben is megfagyott volna a levegő.A diákok csak döbbenten néztek felénk.Éreztem,hogy a félelem egy kisebb szikrája megcsillan a szemükben.Várják,hogy neki rontok Kurokonak azért hogy hozzám szólt,főleg a keresztnevemen,és azért mert csak úgy megérintett engem.Megértem őket....Én képes lenék rá,ha valaki ilyen arcátlanul hozzám érne...De Tetsut valamiért sosem bántanám.Nem tudom miért....Félnék tőle? Vagy megsajnáltam hogy ilyen tehetetlen tud lenni?

Csak fáradtan sóhajtottam egyet majd lehunytam a szemem.

  -Mit akarsz...?

  -Az egyik csapattagunk hiányzik és így páratlanul vagyunk...Gondoltam,ha ott vagy és segítesz a torna terem körül akkor beállhatnál és...

  -Nem.-adtam meg a nyers de kissé ideges választ.Még mindig nem szeretem ezt a játékot....A szemem sarkából láttam,hogy a diákok megremegtek a hanglejtésemtől.

  -Miért?-pislog rám Tetsuya érdeklődően.

  -Gyűlölöm a kosárlabdát...-könyököltem morogva a padon.-Szerintem erőszakos játék...Régebben játszottam csapatban és amolyan legyőzhetetlen traumában szenvedek....-folytak kifelé a szavak a számon halkan de én is megdöbbentem a saját őszinteségemtől.

 Kuroko csak halványan mosolygott,annak ellenére hogy megmondtam a véleményem hogy gyűlölöm az ő hűn szeretett sportját.

  -Értem...-nézett le rám.-Akkor tényleg nincs kedved játszani...?

 Nem arról van szó,hogy nem szeretnék játszani....Csak...Hogy is mondjam..Félek ettől a játéktól.Szörnyeteggé tette a csapattársaimat és engem is.Hogy játszhatnék ezek után újra...?

  -Legyen...-szólaltam meg nagy nehezen.-De jársz nekem egyel....

 A labdák csikorgását lehetett hallani az egész teremben.Nekem már akkor problémáim adódtak mikor láttam hogy nem egy ember magasabb nálam egy fejjel.Ez kissé elhozza a kisebbségi komplexusomat de valahogy kibírom.Azon voltam az egész edzésen,hogy komolyan vegyenek.Ez sikerült elérnem mikor könnyeben átfértem a karjuk alatt és gyorsabban tudtam cselezni és a magasabb csapattagoknak,mint Kagami és Kiyoshi,áttudtam passzolni a lábuk között a labdát.
 Az egyik legnagyobb gondom Kuroko jelentette.A "láthatatlansága" ami a hétköznapjaiban is megjelenik,a meccs közben nehezen vettem észre,és csak akkor amikor figyeltem rá.
 De viszonylag a csapat tele van reménnyel teli játékosokkal akik többre is vihetnék a kosárlabdával.Ebben irigylem is őket annak ellenére,hogy ebben a sportban esélyesek.....
 Az edzés végére kifulladva dőltem le a női öltöző egyik padjára.Túlságosan megerőltettem magam...Túl régen játszottam ahhoz hogy a jó formámat mutathattam volna....
 Lassan neki kezdtem az öltözködésnek.Az izmai mintha csak az öltözködés végéig tartottak volna és így lerogytam a padra.Nehezen vettem a levegőt de még egyben voltam.Francba...Hogy fogok így haza menni...?
 Éreztem,hogy lassan kezdek kétségbe esni.Mi a faszt csináljak?Mankó vagy egyéb segéd tárgy nélkül a torna termet nem tudnám elhagyni,nem hogy még haza is jussak....
 Hirtelen valaki kopogott az ajtón mire összerezdültem.
  -Ki az?-ordítottam.
  -Sajnálom Yui,ha zavarlak....Mit csinálsz ennyi ideig?-szólal meg egy halk de annál ismerősebb hang.
  -Szenvedek és azon gondolkozom,hogyan jussak haza...-morogtam miközben végig feküdtem a padon.Tetsu végül kinyitotta az ajtót.
  -Mi a baj...?-emeli felém a szokásos ártatlan szemeit.
  -Egyszerűen:szét megy a lábam mindjárt és alig tudom mozgatni!-forgattam idegesen a szemeimet.Igaz,hogy első látásra nem látszódik de szerintem látja,hogy szenvedek...Vagy is...Remélem...
 Lassan odasétált ahhoz a padhoz ahol én feküdtem majd óvatosan felültetett.Miközben tartott a hátamnál,vizsgálni kezdte a lábam.Néhány ponton megnyomta ahol kissé fel is szisszentem.
  -Haza viszlek...-sóhajtott egyet fáradtan majd próbált felállítani.
  -Biztos vagy ebben...?-néztem félre,halványan elpirulva a közelségétől ahogy az egyik karomat átlendítem a nyakára.Miért van ennyire jó illata..?
  -Persze...-mosolyodott el miközben kiindultunk az öltözőből.
 A haza menetel mintha örökké tartott volna.Nem mondom,jó volt a társasága mert tudtam vele beszélgetni csak valamiért végig zavarban voltam.Elszállt minden épp gondolatom...Csak annyit éreztem,hogy a közelében lehetek...

3.Bejegyzés:Félelem

 Idegesen löktem neki a falnak egy harmadikos fiút közben megragadtam az egyenruháját két kézzel.

  -Te meg mi a jó francot csinálsz...?!-ordítottam le dühösen de a fiú csak dadogott.

  -V-V-Véletlen volt...N-Nem direkt csináltam....-kezdett sápadni az arca az ijedségtől.

  -Persze...-villantottam egy ideges mosolyt és az átáztatott egyenruha felsőmre mutattam.A hátunk mögött a suttogások közül csak az vettem ki hogy "Újabb balhé..." vagy "Nem tanulnak a hibáikból..".

 Az egész abból robbant ki hogy leöntött valamiféle üdítővel...Én pedig csak jót állok magamért...Vigyázott volna jobban...Én ezt tanácslom....

  A gyerek már reszketett a következményektől,hogy talán megütöm.Az arcomról nem lehetett letörölni azt az ideges vigyorgás félét.A diákok kb 5 méterre álltak tőlünk,teljes biztonságban a kirohanásom elől.Óvatosan körülnéztem.Nincs aki megállítson.Most végre szabad vagyok egy pillanatra.

 Lassan emelni kezdtem az öklöm mire a fiú még jobban kétségbe esett.Nem nagyon hatott meg a segítségért könyörgő tekintete.Nem is fog...Ha azokat nem hatotta meg aki ilyenbe helyzetbe hoztak,akkor engem se fog...

 Már lendítettem az öklöm mikor valaki megfogta a csuklóm.Végig ment a remegés az egész testemen.Lassan kiült a döbbentség az arcomra.Ijedt lassúsággal odafordultam,mire még jobban elkerekedett a szemem.Ugyan az a tiszta,ég kék színű tekintet...

 Pedig biztosra hittem,hogy nem fog senki sem megállítani...Nem állt volna semmi se az utamba....De megint...Megint ugyan az a borzongató érzés amit itt a mellkasomban érzek.

  -Gyere...-szólalt meg alig halhatóan,majd a csuklómnál fogva kihúzott az ebédlő területéről.Mindenki hitetlenkedve nézett utánunk.Megértem őket....Még én se hiszem el ezt...
 Már megint...Megint megfogja a csuklómat és megpróbál visszahúzni a következmények elől...Én pedig hagyom...De miért is?Mit teszem ezt?Miért hagyom hogy irányítson?

 Végi vitt egy folyosón,majd a sarkánál megálltunk.Szembe fordult velem majd megszólalt.

  -Mid ázott át...?

  -Csak a felsőm...A garbó nem,de van ingem amit felvehetek....-néztem félre morogva.Ezért rángatott el idáig? És nem verhettem meg az a hülye gyereket...? Még is mit képzelhet magáról....?!

  -Ennek örülök...-mosolyodott el alig láthatóan.-Létszíves,ne kezd balhét...Nem akarom hogy rosszul jöjj ki belőle...-éreztem,hogy kezdek egyre idegesebb lenni.

  -Chhh...Nem kell nekem senki,hogy fölöslegesen aggódjon értem...-morogtam fogcsikorgatva miközben a fülem mögé tereltem egy rakoncátlan vörös hajtincset.-Megtudom védeni magam....

  -Én abban annyira nem lennék biztos....-mosolyog rám.-Akkor öltözz át...Mert a végén megesznek a darazsak...-indult vissza az ebédlőhöz.Csak értetlenül néztem utána.Hogy érti,hogy nem biztos benne...?Nem hisz nekem...? Akkor forduljon fel majd rohadjon ketté aztán keresztbe...

 Egy gyors ruhaváltás után,felszenvedtem magam a tetőre az ebédemmel együtt.Szerencsére nem volt senki a tetőn így nyugisan leültem a fal tövébe és ebédelni kezdtem.Miközben a rizsgombócomat ettem elkezdtem kémlelni a bárány felhőket.Kicsi koromban mindig szerettem nézni az eget és a felhőket.Kisállatokat néztem ki belőle és egyéb alakokat mint például szívecskéket.Most is kiláttam egy-két szív formájú felhőt és abban gyönyörködtem.

 De ahogy egyre jobban elmerültem a felhők látványában kezdtem elálmosodni majd minden lassan elsötétül.De mielőtt elaludtam volna éreztem,ahogy elkezdtem oldalra hajtani a fejem valami megállította.Olyan kellemes illata volt arra emlékszem...De sosem gondoltam volna hogy valakinek a vállára hajtom a fejem....

 Arra lettem figyelmes,hogy az én szuszogásom kívül másét is hallom.Tényleg....Már nincs szünet...? Mondjuk nem is nagyon érdekel...Kényelmes ez így....És olyan kellemes illata van a mellettem lévőnek....

 Elkezdtem fészkelődni majd jobban hozzábújtam a mellettem lévőhöz.De várjunk csak...Ki a faszon alszok???!!!!

 A kérdésre azonnal kipattant a szemem és a mellettem lévőnek szenteltem.Még a szívverésem is megállt egy pillanatra.Tetsu aludt mellettem nyugalmasan,az én fejemnek dőlve.Az ő szuszogását hallottam....És az illata....

 De én valahogy mindig elrontom a pillanatokat pipacs fejel ugrottam fel de azonnal orra estem.A cirkuszomra,az eddig mellettem alvó Kuroko is felébred.Csak úgy nézett rám mint boci az új kapura.Az arca enyhén pirult volt de nem tudom,hogy a zavarában pirult el vagy már eddig is ilyen volt.De valamiért nem ezen ragadt meg a szemem mert inkább arra koncentráltam hogy eltakarjam a rákvörös pofimat. 

 Álmosan megdörzsölte a szemét majd ártatlanul pislogott rám.

  -Valami baj van Yui...?

  -Szerintem te s tudod....-meresztettem rá a szemem a összehúzott térdem mögül.-Mit kerestél itt...?

  -Mikor becsöngettek keresni kezdtelek,hogy hol lehetsz...Gondoltam, itt szoktál lenn a tetőn így az első utam idevezetett...Csak nem gondoltam hogy aludsz...-mosolyodott el halványan.-És olyan aranyosan aludtál hogy nem mertelek felébreszteni...-éreztem hogy az arcom egyszínűvé válik a hajammal.Ami már tényleg élénk vörös...

 Tetsuya csak elkuncogtam magát miközben felállt a faltól és elém lépett majd a kezét nyújtotta.

  -Gyere...Egy perc és kicsengetnek...-mosolygott le rám de én mindig csak döbbenten néztem a fiúra.Miért viselkedik ennyire természetesen..? Miért mosolyog rám ilyen boldogan..?

 Esetlenül megfogtam a kezét mire gyorsan felhúzott a földről.Még mindig zavarban voltam az egésztől így nem mertem ránézni.Ő mindig csak mosolygott majd mikor elengedte a kezem rögtön megszólalt csengő.Lassan leindultunk a lépcsőn de én előre sietem.

  -Mielőtt valaki rosszra gondolna....-intettem egyet hátra majd lefordultam a folyosón egyenesen a női mosdó felé majd berúgva az ajtót beléptem.Hallottam,hogy Kurokot számon kérik,hogy hol lehetett.Én csak sóhajtottam egyet de nem fordultam feléjük.Rögtön a csap felé vettem az irányt,majd megengedve a vizet arcot kezdtem mosni.A cseppek lassan végig folytak az arcomon ahogy a tükörbe néztem.Éreztem hogy megremegek a saját tükörképemtől.Újra az a védtelen,őszinte és naiv lányt láttam meg a tükörben akit már az hittem,hogy rég lezártam....Erősen megszorítottam az öklömet.Mi hozza ki ő a védtelen énemet? Miért pont ő?

 Éreztem,hogy a torkomon mintha egy hatalmas gombóc akadt volna meg.Sírhatnékom támadt ugyan úgy mint tegnap...Nem sírhatok...Ilyen hülyeség miatt nem...

 A tornateremből már mindenki kivonult.Csak én maradtam még el a kosárlabdát hordásában.Mikor már az utolsó darabot is visszavittem a helyére egy megkönnyebbült sóhaj szaladt ki a számon.Végre....Vége már mára.

 Lassan megindultam,kifelé a tortaterem bejáratán,és mikor kiléptem valaki felkapott és az ingemnél fogva a falnak nyomott.A fejemet fájlaltam miközben valaki a képembe tolakodott.

  -Miért kell bántani a gyengébbeket?-üvöltött az arcomba,ha jól ismertem föl,egy harmadikos.És nem is egy.

 Jobban körülnéztem.Akit majdnem elvertem is itt volt a barátaival együtt.Hárman lehettek.Vérbosszú mi...?

  -Védje meg magát...-néztem rá unottan a fiúra.De az egy kicsit sem zavart,hogy a földtől fél méterre tartott.Áhh dehogy....

 A fiúk kezdtek egyre jobban idegesebbek lenni.

  -Mit képzelsz magadról te ócska ribanc?-rivallt rám az másik harmadikos aki az "áldozat" mellett állt.

  -Chh....Gondolkozzatok már....-gúnyosabbra helyeztem a hanglejtésem.-Ilyen viselkedéssel mondhatom hogy több férfiasság van bennem mint mindhármótokban....Megkockáztatom...-morogtam.

 A fiú még magasabbra tartott amitől már kezdtem hiányolni a szilárd földet.

  -Meg járod te utolsó...-kezdett bele átkozódásba de valami megzavarta.Valaki elkezdte bökdösni a vállát.

  -Szépen kérlek,enged el Yuit...-nézett rá szúrósan Tetsu a fiúra.Csak döbbenten néztem le rá fentről.Ők csak döbbenten pislogtak majd hirtelen ijedten felordítottak.

  -Ez meg honnan jött?!-néztek egymásra majd susmogni kezdtek.Én csak idegesen feszengettem a gyerek karját hogy engedjen el,majd Kuroko is segített.csak ők ezt nem hagyták mikor már átbújtam a nagy darab harmadikos alatt.

 Futni kezdtem,hogy mihamarabb haza menjek.De valami gúnyos röhögés hallottam mögülem.

  -Nem hagytál el valamit...?-nyomták a falhoz Tetsut.Idegesen néztem feléjük majd megindultam.

  -Azonnal engedjétek el!-ordítottam rájuk dühösen és már ökölbe szorult a kezem.Tetsuya csak ijedten nézett felém.

  -Fuss el...-szólalt meg nehézkesen,mert nem tudott normálisan beszélni ahogy lassan hozzápréselik a falhoz.Nem tudtam,hogy mit tegyek.Ha most itt hagyom,megverhetik...Ha odamegyek akkor meg mindkettőnket elintézik...De a helyzet döntött helyettem...

  -A franc fog itt hagyni téged!-rivalltam rá idegesen majd közelebb léptem.A fiúk csak röhögtek.

  -Nézzétek csak meg....A kis Hirounak kedvence lett...Vagy ő lett a kiskutya?-röhögtek fel újra és újra.Csak csikorgatni tudtam a fogam.-Minden bizonnyal ő a kis kedvenc..Szó nélkül tűrte hogy elvigye a gazdája a helyszínről....

  -Kussoljatok el!-ordítottam rájuk dühösen majd nekirontottam a legnagyobbnak,aki egyben tartotta Kurokot.Arébb tudtam úgy lökni,hogy Tetsu el tudjon futni majd szikrázó tekintettel néztem szembe az óriással.Ő csak komoran meresztette rám a szemét,úgy tűnt mintha gondolkozna.Nem értettem hogy miért csinálhatja ezt mire észbe kaptam hogy nem vagyunk egyedül.A tornateremnél pár kosaras állt és nézte a mi kis cirkuszunkat,készen állva hogy véget vessenek.Hyuga és Kagami is közöttük volt.

 Hirtelen megmozdult az egyik.Egy nagyon magas,izmos világos barna hajú fiú.Lassan felénk tartott,a maga komótos járásában,majd megállt mellettem és ráhelyezte a kezét a fejem.Le voltam döbbenve.Nem amiatt hogy most mit keres a keze a fejemen.Hanem az,hogy hatalmas lapát keze volt.De rémisztően. 

 Mosolyogva lepillantott rám majd az előttem álló három fiúra.

  -Szerintem most menjetek el...A barátaimnak nem nagyon tetszett hogy bántál a csapattársukkal és a leányzóval....-mutat hátra a kosaras csapat felé.A fiúk vették az adást és olyan gyorsan,ahogy csak lehet,leléptek.

 Fáradtan sóhajtottam egyet.Azt hittem,hogy tényleg megvernek bennünket...Esküszöm...

  -Köszönöm...-eset ki a számon szégyenlősen majd rögtön félre néztem.

  -Ohhh....Semmiség,apróság..-mosolyodott el szélesen de én a névre nem tudtam hogy mit reagáljak,csak pislogtam.

  -Hagyjad...-néz le rám a szemüveges.-Kiyoshi vérbeli idióta...-köszörülte meg a torkát Hyuga

  -Naaa...Hyuga...-néz rá nevetve a fiúra ha jól hallottam,Kiyoshi.Hát...Nem is tudom....Lehet,hogy Hyugának a mondani valójában van egy is igazság. 

 Ez követe egy kisebb vita közöttük,ami alatt kibújtam Kiyoshi keze alól majd Tetsuhoz fordultam.

  -Minden rendben...?-kérdeztem unottan.Ő csak meglepődve nézett rám majd elmosolyodott.

  -Igen...És ahogy látom,neked sincs semmi bajod...

  -Aha...-morogtam fáradtan.Én abban nem vagyok százszázalékos...-Én haza indulok...Minden rendbe lesz veletek...?

  -Igen...-válaszolt Kagami Kuroko helyett.Már inkább nem szóltam semmit,hanem intettem egyet és megindultam,egyenesen ki az iskolából.Csak eddig tudtam visszatartani a lábam remegését.Rögtön megkapaszkodtam a kerítésben.

 Bazdmeg...Hogy tudtad ezt megtenni velem...?!

2.Bejegyzés:Döbbenet

 Csöndesen sétáltam végiga nyugis,reggeli fénnyel betöltött utcán.A fák már felvették őszi ruhájukat,és már a szél már fel-fel kap egy-kettőt narancssárga levelek közül,táncra kérve őket a levegőben.Messziről lehet már látni ahogy a diákok szét szóródottan majd ahogy megpillantva barátaikat,csoportosan vonulnak be az iskola területére.Nevetgélnek mosolyognak.Valaki az egyik diákársáról terjeszt pletykákat.A másik pedig szórakoztatja a barátait,hogy mi történt vele.

 Csak én nem szólalok meg.Unottan kerültem ki az efféle társaságokat.Ők csak ijedten susogtak a hátam mögött ahogy megpillantottak.

 A Seirinben nem a jóindulatomról vagyok híres...Nem egy diák ment el tőlem egy-két lila folttal aki szadizni akart engem.Utálom ha csak szórakoznak velem.Nem egy diák él itt,játszadozzanak velük ne velem.Így az iskolában minimum 2 méter távolságot tartanak az emberek.Tartsanak is...Az ember csak magában bízhat.Főleg ilyen kétszínű emberek között...
 Hirtelen megpillantottam egy kisebb csapatot.Hunyorogtam,hogy felismerjem kik lehetnek.De kiderült...Az iskola kosárlabda csapatja.És engem néznek.Beleértve őt is.Csak lepődötten kémlelt és valamit mondott a vörös hajú társának.
 A fiú szerintem több mint egy fejjel magasabb nálam.Nem is..Meg van az két fej.Na ő volt az az igazi body builder.De egyet nem értetem....Hogy miért áll ketté a szemöldöke...
 Csak fáradtan morgott valamit.A mellettük lévő pápaszeme már fort a dühtől,és szikrázó szemekkel nézett felém.
 Fogalmam sem volt arról,hogy miről tanácskozhattak.Lehet,hogy a tegnapi "díszítésem" miatt dühösek rám.Talán...De az a probléma,hogy nem nagyon hat meg a pápa szemes azzal a "megöllek" pillantásával.Csak kecsesen tovább sétáltam de valaki hátulról megfogja a vállam.
  -Már bocsánat de....Mi késztetett arra hogy összefestékezd a tornatermet!?-ordított rám,majd hátra néztem.A pápaszemes volt,és nem kicsit pipa állapotban.Az a csoda hogy a feje nem robbant le dühében a nyakáról.
  -Nem rád tartozik...-söpörtem le a kezét a vállamról majd szembe néztem vele.-És főleg nincs kedvem magad fajtátokkal beszélni,"nagy kosarasokkal"...-folytattam gunyoros hanglejtéssel mire a fiú még jobban behörcsögölt.
 Az öklét szorítgatta,amiből nekem leesett:Ez képes lenne megütni.Kissé meginogtam az ijedtségtől de rögtön visszaváltottam a komoly arckifejezésemre.Nem most kell mutatnom magam gyengének.....
 De hirtelen valaki rátette a kezét a szemüveges vállára és hátrébb húzta.A szemöldök bajnok volt az.
  -Hyuga...Nem éri meg....-szólt rá komoly hangon majd rám nézett.A szemében a hitetlenkedést láttam.Miben kételkedhetik...?
A szemüveges valami káromkodás félét mormolt el az orra alatt majd sóhajtott egyet.Egy kis ideig megnézett magának majd a vöröshöz fordult.
 -Jó...De úgy is fogunk még találkozni.....-az utolsó mondatot nekem küldte majd megindult a vörössel együtt.Csak sóhajtva néztem utánuk.Ezt megúsztam pofon nélkül....Ha nem lett volna a szemöldök bajnok...
 elkezdem gondolkozni,hogy milyen órámi lesznek ma...az első matek.Amit egyáltalán nem kedvelek....Felnéztem a tetőre.Senki.Akkor tudom,hova fogok menni....
 Nyugisan besétáltam az épületbe miközben becsöngettek.Körül néztem a folyosón.Kihalt volt.Már minden diák bent volt a termében....
 Itt a lehetőség...Halkan felmentem a lépcsőn figyelve,hogy nem látott-e valaki.Csak vigyorogni tudtam.Egyszer sem volt ilyen könnyű dolgom...Mindig meglátott egy diák agy tanár.A diákok inkább bespuriztak a terembe de a tanárokkal nehezebb.Külön kis történeteket kell kitalálnom,hogy "Csak kijöttem a mosdóba..." vagy "Persze,csak most jöttem föl az udvarról mert kerestem a..." és egyéb finomságok.De a végén mindig rám hagyják...
 Már megpillantottam a tetőhöz felvezető lépcsőt.Büszkén vigyorogva indultam volna fel de valaki megfogta a csuklómat.Ledöbbentem.Ott van a cél és most állítanak meg...? És egyáltalán ki lehet az aki csak úgy.....
 És mikor hátra fordultam hogy jó leordítsam az illetőt,elakadt a lélegzetem.Átjárta a testemet a dejavu érzés.A ég kék tekintete mélyen belefúródtak a szemembe.Csak értetlenül pislogtam rá.Ez mit kereshet itt?Mit akarhat?Miért állított meg,Miért pont...Ő...?
  -Te meg mit keresel itt...?-szólaltam meg suttogva,hogy ne halljanak meg.
  -Nem lóghatod el az órát...-mosolyodott el alig áthatóan.-Miért akarsz minden áron szabályokat megszegni...?
 Éreztem,hogy lassan elfog a döbbentség és lefagyok.Miért csinálja ezt...? Hogy szabályokat szegek meg...? Én már eddig is ezt csináltam...Ez nekem már olyan mit az oxigén...
  -Hagyj békén és eredj a dolgodra....-rántottam el a kezem nagy nehezen a szorításából és csak idegesen néztem rá.-Ez az én problémám...Ne hidd,hogy ezt majd pont veled fogom megbeszélni...-sziszegtem el az utolsó szavakat majd újra felindultam a tetőre felvezető lépcsőn.
  -Miért akarod elűzni az embereket körülötted...?-szólal meg alig halhatóan.Egy pillanatra hátra néztem.
  -Mert megbízhatatlan,nyomorék barmok....-közöltem hidegen.-Mindegyik...-néztem rá komoran majd kinyitottam a tetőnek az ajtaját majd kiléptem rajta.Még egy utolsó pillantást vetettem az értetlen fiúra majd lendületből bezártam az ajtót.
 Egy fáradt sóhajt hagyta el a számat és nekidőltem a falnak Francba...Miért kell a magadfajtáknak kíváncsiskodnia...? Meg van a szép életed...Vannak jó barátaid...Biztos van szerető családod...Nem gúnyol ki minden második ember az iskolában aki mellett elmész....
 Egyet belevertem a falba miközben éreztem,hogy a lábam összeroskad a remegésemtől.Nem ítélnek el...Nem akarnak összetörni....
 Majd lassan megindultak a könnyek az arcomon. Miért nem tudsz mást basztatni az ilyen kérdéseiddel...?Csak...Hagyj békén...Menj el...Hagyj magamra...Éld az életedet anélkül,hogy hozzám szólsz...Ezek olyan nehéz kívánságok...?
 Lassan,kisírt szemekkel,leültem a fal tövében és az eget kezdtem kémlelni.Gyönyörű ég kék...Annyira szép vagy és megbabonázol majd összezavarsz....Miért teszed ezt velem...? Talán csak játszadozol velem..?

 Az óráim után csöndesen pakolásztam a tornateremben.Ha azokat óráknak lehet nevezni...Az első órát ellógtam de a többire már bementem,hogy ott is tudjak aludni egy sort...A teremben szokásosan elkerültek.Csak néha vettem azt észre,hogy Tetsuya felém pillant.Honnan vettem észre,Onnan hogy a szemöldök bajnok barátja előttem ült és innen tudtam mindent látni.Néha a vörös is hátra fordult egy pillanatra de rögtön lefeküztem a padra és a karjaimat párnának használva,belefúrtam az arcom.
 Az edzés már nagyban folyt.Az edzőjük,Riko Aida adta a parancsokat.Lány létére tud valamit,ha a testedzésekről van szó vagy a tanulásról.Képes volt feltornázni magát a második helyre az évfolyamából.Nem mondom,ért valamihez...De egyáltalán nem irigylem.
 Szerencsére ő is hallotta,hogy tegnap mit művészkedtem és eléggé szúrós szemekkel nézett rám.De még erősebb változatban mint az a "Hyuga".Nem komplett ez a lány,annyi szent.Azok a hatalmas barmok is félnek tőle.Hmmm....Lehet,hogy kérek tőle efelől tanácsot....
 Lassan végeztem,a zsámolyok és a matracok pakolgatásával majd fáradtan megtöröltem a homlokomat.Ha tudnám miért érdemeltem ki egy ilyen munkát....Megértem a festékes dolgot de ezt már nem...
 Hirtelen megszólalt a sípszó.Unottan néztem hátra,hogy megnézzem hogy most mi van.a csapattagok lassan kivonulnak a teremből.Akkor hála az égnek végeztek.Nyújtózkodva én is megindultam és próbáltam kikerülni úgy az edzőt,hogy ne tudjon lekeverni egy pofont nekem címezve.
 Felkaptam a portás szobája előtt kikészített két vödör fehér festéket és eseteket,majd kiindultam a tornaterem falához.Lassan letettem az eszközöket a földre mikor megérkeztem majd felmértem,hogy mekkora fejet kell lefestenem.Annyit mondhatok,hogy az a két vödör festék lehet,hogy nem lesz elég...Nem sajnáltam tegnap a festékszórót.Olyan felületre is jutott amit már lábujj hegyen se állva nem érnék fel.Sajnálom lefesteni...
 Kinyitottam a vödör tetejét majd belemártva a széles ecsetet festeni kezdtem.Jó fajta festék,ha már ilyen hamar eltünteti a tegnapi nyomaimat...
 Egy tíz perc után egy kisebb résszel készen voltam,de még mindig nem jött Kuroko.Türelmetlenül néztem hátra,figyelve hogy mikor jöhet.Az igazgató őt is utasította,hogy fessen.Nem hagyhat így itt egyedül...!
 Hirtelen megjelent egy kék buksi,nyomában egy vörös óriással.Csak pislogtam,azon gondolkozva hogy mit kereshet itt.
  -Szia Yui...-köszönt mosolyogva Tetsuya,mire a vörös is morgott egy köszönés félét.Még mindig értetlenül néztem rájuk.
  -Sziasztok...Ő miért is jött..?-mutattam a szemöldök bajnok felé.Ő ezt bosszús pillantással ajándékozta mire megszólalt Tetsuya.
  -Kagami csak besegít nekünk,hogy gyorsabban haladjunk...Ugye?-nézett az állítólagos Kagami felé.Ő csak idegesen nézett félre majd sóhajtott egyet.
  -Igaz...-morgott az orra alatt majd felvett egy ecsetet és a magasabb részeket kezdte el festeni amit nem tudnánk elérni.Akkor érem,hogy miért hívta...Mi biztos,hogy létra nélkül nem tudtuk volna elintézni....És így tényleg gyorsabban végezhetünk...
 Mikor már mindenki dolgozott,Tetsu elkezdett beszélgetni Kagamival azzal a jelzővel,hogy "gyorsabban teljen az idő".Vagy is ez a szerény véleményem erről.Én csak némán mázoltam a falat hallgatva a beszélgetésüket.Csak szokásos témákról beszélgetek,mint például a jegyekről,a barátaikról vay a kosárról.Az utolsó témánál inkább csikorgattam a fogam hogy ne halljam őket.Szerintem már mondtam,hogy gyűlölöm ezt a sportot.
 Mikor végeztünk rögtön megindultam,hogy elhagyjam ezt a nyomorult helyet.végre haza mehetek,és elfelejthetem ezt az egészet...Nyugodtan olvashatok,gépezhetek,akármit csinálhatok...csak...hadd menjek haza!
 Már éppen fordultam volna le,hogy elmenjek a tornaterem közeléből,mikor valaki megfogta a vállam és megállított.Csak értetlenül fordultam meg,és szembe nézzek hogy ki volt az.De csak Kuroko halvány mosolyába ütköztem.
  -Yui...Nem tudom,hogy van-e egyéb programod de eljönnél velünk enni...?-kérdezte a szokásos hangszínén miközben megjelent mellette Kagami és csak morogva pásztázott.Csak döbbenten pislogtam.Én?Elmenni veletek? Enni?
  -Nem is tudom...-vakartam meg a tarkómat.Fogalmam sincs hogy most mit csináljak...Még nem hívott el senki valahova...Eddig...
  -Gyere nyugodtan...-unszolt biztatóan.-Nem történne semmi....
  -Oké,rendben...-tettem föl a kezem védekezően.-Benne vagyok...-mondtam ki nagy nehezen a szavakat.Nem értem,miért viselkedek így...De még is...Igent mondtam.
 A vörös csak döbbenten pislogott rám.nem ezt a választ várta.De együtt érzek vele...Én se gondoltam volna,hogy pont velük fogok beülni egy gyors étterembe...

 De végül is..Nem volt olyan rossz...Meg tudtam szólalni normálisan és nem is idegesítettek fel.Fura érzés töltött el még is kellemes...
 Halványan mosolyogva sétáltam haza.Nem érdekelt,hogy az utcán hülyének néznek...Most nem.Elgondolkoztatott az egész.Talán az emberek nem is olyan szörnyűek...?

 

1.Bejegyzés:Árnyék...

 Idegesen néztem végig a fiún.Látásból ismerem.A kosárlabda csapat egyik kis üdvöskéje...Ha annak lehet nevezni....Alig volt nálam fél fejjel magasabb.Világos haja kócosan állt,és néhány tincse a szemébe lógott és kékesen csillogott.De a szeme...Valamiért elbűvölt.Gyönyörű ég kék,ami mindig kifejezéstelen.Csak most a kivétel kedvéért ideges szikrákat szórt egyenesen felém....

 De nem volt valami "ű de izmos" fajta mint csapattársai.A kosárlabda csapat tele van amolyan body builderekkel.Legtöbbjük.De ez a jelző tényleg nem illik rá.Nem baj törpicur...Könnyebb dolgom lesz....

  -Takarodj a francba...Nem a te dolgod....-vetettem felé morogva majd megfogtam a fekete festékszórót majd felráztam hogy még egyszer neki kezdjek.De valaki persze,hogy nem hagyott....

  -Nem illik ez a viselkedés egy ilyen lányhoz....-fogta meg a csuklómat mire felé néztem.Nem tudom hogy mi tükröződik a szemében....Idegesség,düh vagy....Szégyen?...-Kérlek...Töröld le míg nem száradt meg...

 Éreztem,hogy elfog a düh.Mit képzel ez magáról? Ilyen taknyos játssza meg a szentet? Ki mondta,hogy parancsolgathat nekem? 

  -Hagyj már békén!-rántottam ki a kezemet a szorításából majd elé álltam.-Még is hogy képzeled,mit csinálsz...?-rivalltam rá idegesen.

  -Csak az akarom,hogy fejezd be mielőtt nagyobb bajba keveredhetnél....-szólal meg komoly hangon és a tekintetét mélyen az enyémbe fúrja majd végi húzta a kezét a festékes falon,belerontva a művembe.

 Nem tudom,hogy mi ütött belém abban a pillanatban...Csak arra gondoltam hogy milyen jó érzés lenne pofán baszni...A kezem már magától meglendül egyenesen a fiú felé.Az arcára kiült a döbbentség és csak egy "Ne!" féleség hagyta el a száját de az ösztöneim cselekedtek.

 Az öklöm nem talált célt,a gyerek túl gyorsan kerülte ki az ütésemet,de egy embernek ez bőven elég volt hogy ítéletet hozzon....

  -Khmm...Kuroko...Hirou...Még is mit képzeltek???!!!-üvöltött mögöttünk egy dühös,de annál ismerősebb hang.Csak idegesen néztem a hang irányába.A hang túl ismerős volt...És az volt a probléma,hogy az igazgatóhoz tartozott.

  -Igazgató úr...-megmagyarázom....-szóltam meg morogva de közbe vágott.

  -Hogy magyarázza meg azt Hirou kisasszony,hogy megrongálta az iskola becses tornatermét egy diáktársával és meg is akarta ütni?...-nézett rám idegesen.A fiú nem szólalt meg mellettem,csak némán hallgatta a férfi szidását.-Tudják mit...?Ha már ennyire értenek a festészethez,akkor holnap le is festhetik...Addigra a portás szerezz fehér festéket....

  -Bocsásson meg....Holnap nekem edzésem lesz...-szólal meg mellettem a törpe.

  -Mi történt,kinyitottad a szádat?Talán mert arra a kis inculi-finculi edzésedre kell menned...?-morogtam gunyorosan mire dühösen nézett felém.

  -Inkább magának kéne a száját csukva tartania Hirou!-szólt rám az igazgató.-És Kuroko,az edzésed után besegítesz neki...Mert Hirou kisasszonynak úgy is dolga van még a torna teremben,ugye?-nézett felém szigorúan.Abban a pillanatban elfogott az a "Lelövök mindenkit a gecibe!" érzés...Nem elég,hogy a legutáltabb sportomnak a csapata mellett kell pakolásznom és takarítanom,hanem már a most nem kedvelt "Kuroko" mellett kell falat festenem...?! Jól van...Szeretek mindenkit....

 Az igazgató gyorsan elhúzott és édes kettesbe hagyott a törpével.Csak idegesen morogtam,majd belerúgtam az egykori festékszóró maradványaiba.

  -Ha nem kezdted volna játszani a bölcset akkor én már rég otthon lennék és azon volnék hogyan lógnám el az a hülye terem takarítást....-morogtam idegesen majd ránéztem a fúra.

  -Azt mondod,hogy az egész az én hibám...?-nézett rám kissé idegesen.

  -Igen.-vágtam oda egyszerűen majd megindultam.Röhögnöm kéne,az értetlenségén..Persze,hogy az ő hibája...Más nem tudnék okolni.De hogy még ő is belekeveredett....Idegesítő...

  -Hiruo Yui...Igaz...?-szólalt meg mögöttem színtelen hangon ahogy szokott.

  -Igen...Mert?-néztem hátra egy pillanatra.

  -Én Kuroko Tetsuya vagyok...-mondott el egy bemutatkozás félét.-Nem tudom de..Hívhatlak a kereszt neveden?-mosolyodott el halványan.Csak értetlenül néztem rá.Mit akar ezzel?Mi jobb azzal neki,hogy nem a vezeték nevemen hív?Nem lesz azzal különlegesebb...

  -Tőlem...Nekem édes mindegy hogy hívsz...-vontam meg a vállam unottan.

  -Köszönöm...-mosolyodott el már normálisabban.De ez a mosoly...Mintha..Mintha megmozgatna valamit bennem...Olyan...Nem is tudom...

  -Nem értem a felfogásod..-sóhajtottam fáradtan majd újra megindultam.-Bye!

  -Szia Yui..-köszönt el halkan de nem is néztem hátra.Nem néztem meg hogy merre tart....Nem az én dolgom..Sosem lesz...

 Csöndesen sétáltam ki az iskola területéről...Egy-két pusmogást hallottam a hátam mögött majd gúnyos nevetések követték őket.Megvettek engem...De én is megvetlek benneteket hogy elítéltek engem...Ha nem csinálnám az amit eddig is észre se vetetek volna...Maradtam volna a sarokban meghúzódó árnyék....

 Idegesítő az az érzés mikor semmibe vesznek...Csak röhögnek egy sort rajtad aztán tovább állnak...Lenéznek,kifikáznak,megvetnek...Az se jó a szép,az se jó a nyomorék vagy...Nem ismerek egy ember se aki meg tudja érteni az ilyen érzéseket....Nem is kel.Az vagyok aki....Nem kell senki nekem....

  

Bevezető

 Nyugtalanul sétáltam az iskola tornaterméhez.Ellenőriztem,hogy jött-e valaki utánam,de egy sóhajjal lerendeztem hogy senki se követett.A táskából elővetem a fekete és a kék festékszórómat.Nem futkározni vagy edzeni jöttem ide,mint az itteni unalmas diákok...Én valami izgalmasabbat tervezek....Majd felráztam a flakonokat.
 Miért teszem...?Mert megérdemlik.Megérdemli itt mindenki...Főleg az az átkozott igazgató hogy minden magyarázat nélkül csicskáztat a kosárlabda szakkör körül...Majd ezzel a gondolattal megnyomtam a festék szórót és neki kezdtem a művemnek.
 Gyűlölöm ezt az iskolát...Gyűlölöm a diákokat...Gyűlölöm a szakköröket...Gyűlölöm az itteni kosárlabda csapatot.Gyűlölöm a kosárlabdát....
 Mikor végezem,csípőre tettem a kezem és csak büszkén vigyorogva néztem a művemet mintha a nyertes lottó szelvényt tartottam volna a kezemben.Megérdemlitek rohadékok...Tudjátok meg,milyen érzés mikor Hirou Yuival kezdtek ki...!
 Hirtelen megint eszembe jutott az egész...Mehetnek a pics*ba azzal a hülye kosárlabdájukkal!Hogy tudnak ilyen szarral játszani???!!! A kosárlabda egy rossz erőszakos játék,tele öntelt barmokkal....A gyengét nem tűrik meg maguk körül csak maguk számítanak,mi? Baszódjatok meg!
 Dühösen a falhoz vágtam a kék festékszórót,aminek a tartalma a világos falon ment szét.Csak figyeltem ahogy a kék cseppek végigfolynak a falon majd csepegve a földre mennek. Ebben a pillanatban nem érdekelt.Nem érdekelt semmi...Se a világ...Se ez a város...Se ez az iskola....Se ezek a nyomorult emberek.... Csak hagyjanak már békén az elitéletükkel....
  -Nem szabad az iskola tornatermét rongálni...-szólalt meg mögöttem egy halk de annál idegesebb hang.A kezemet ökölbe szorítottam.Nem tudtok magamra hagyni....?Nem tudtok békén hagyni hogy az orrom alá törlitek a tetteimet..?! Miért csináljátok ez velem....?
  -Ki nem szarja le?-ordítottam hátra dühösen majd szembe álltam azzal a fiúval akivel ezen a napon legszívesebben nem találkoztam volna....